Zene nélkül

Tartalom

Egy fiatal zenész barátom nehezményezte, hogy bármit csinál, a szülei elégedetlenek vele. Mindannyian ismerjük ezt az érzést, a szülőknek való megfelelési kényszert, és az emiatt való szorongást, majd lázadást. Megtanulunk együtt élni vele, nekem már szinte hiányzik is, amióta a szüleim meghaltak. Erről az a véleményem, hogy amikor már képesek vagyunk nem minden problémánkért a szüleinket okolni, akkor kezdődik a nagykorúság, amit részemről még nem sikerült elérnem.

A dalt az azonos című film inspirálta. Amint a címe is mutatja, nem az első közelítése a témának, zsenge ifjú koromban már elkövettem egy dalt ugyanezen a címen. Az érett férfikorba érkezve mégis úgy éreztem, megér a dolog egy új megközelítést.  A filmet a Dögkeselyűhöz hasonlóan András Ferenc rendezte, aki a dal megírását követően nem sokkal meghalt. Kár, hogy nem hallotta.

Johannát ilyennek képzeltem el. Bizonyos szemszögből ez a folytatása is lehetne az Édes az eper c. dalnak.

Wim Wenders "Berlin fölött az ég" c. filmjének nyitó képsoraiból lehet ismerős a vers néhány sora, a többit részben más blogokból vadásztam össze, részben én fordítottam. Olaszországban élő, Németországban született barátomra, Barbaráta nagy hatást tett a fordítás. Egyszer a Jedermann kávézóban eldicsekedett vele néhány idősebb német irodalmárnak, akiket ott ismert meg, hogy a barátja Handke versét lefordította, és magyarul énekli. A professzorok ezt elég hűvösen fogadták, mivel, ahogyan megtudtuk tőlük: Handke a Wenders film óta eltelt időben persona non grata lett Németországban, a szerb háborús bűnös Miloseviccsel kötött barátsága miatt.

Szülővárosomról szól a country-dal, amelyet a mindenkori hatalomhoz való lojális viszonya miatt egykor Kis-Moszkvának csúfoltak. Pedig hívhatnák kis-Manhattennek is, ugyanis országos viszonylatban elég sok toronyház áll a városban: egy 24 emeletes és két 21 emeletes lakóház, valamint egy 20 emeletes irodaház, azaz szám szerint négy.   Egy városi legenda szerint  tervben volt még egy, ami ötágú csillagra egészítette volna ki az alakzatot, ám ez sem geometriailag sem topográfiailag nem stimmel

A történet teljes egészében a fantáziám szüleménye, amit izgatott az a tapasztalat, hogy a címet adó szót eddig kizárólag nők szájából hallottam.  Különlegessége még a basszusgitár szóló, valamint az, hogy tudomásom szerint ez az egyetlen dalom, amit más zenekar is feldolgozott.

Ez a második dalom, amit gyógyszerről írtam, de az első, amit be is vettem. A Védett Férfiak rögzítette monóban. 

Annak ellenére, amit a dal sugall, nem vagyok a letűnt korok művészetének és tárgykultúrájának ellensége, sőt, magam is élvezettel gyűjtöm és  használom őket. Csak egyvalami zavar, amikor valami hamis, amikor megpróbál úgy tenni, mintha régi lenne, a "relikelt" gitár, a koptatott bőrdzseki, a direkt szakadt, méregdrága farmer, a retró vonalvezetésű hipermodern autó. Ez a dal szándékai ellenére a jövőbe mutatott, édesapám a dalban leírthoz hasonló körülmények között két évvel a felvétel után elhunyt.

Talán ez az egyik  legbonyolultabb, mégis  leginkább fogyasztható dalom. Amikor a József Attila úti hangstúdióban befejeztük a felvételét, úgy éreztem, valami igazán különlegeset alkottunk. Alig vártam, hogy hazafelé az autóban az első nyers keverést meghallgathassam, és nem okozott csalódást. Emlékszem az érzésre, milyen volt ezt hallani, amíg a kivilágított Lánchídon átgördültem Budára. Amikor hazaértem, gyermekem és anyja aludtak már, mégsem tudtam megállni, hogy a nappaliban a HiFi tornyon teljes pompájában meg ne hallgassam. Lehunyt szemmel hallgattam újra és újra, amíg a feleségem fel nem ébredt a hangerőre, hunyorogva bejött és megkérdezte, mi ez. "Egy új dal", mondtam. "Szerintem elég jól sikerült.". Hosszú szünet után szólalt meg. "Tényleg, ilyen jót talán még nem is írtál....Kár, hogy ez egy Emil Rulez dal!"

Megtisztelő, ha mások méltónak találják a dalaimat arra, hogy elénekeljék, de ezt mégsem szívesen engedtem át másnak, túl személyesnek éreztem. Ennek ellenére több jelentkező is akadt, a Védett Férfiakkal az enyémen kívül két verziót is rögzítettünk, de lett volna egy harmadik is, amit különösen sajnálok, hogy nem valósult meg. A jelentkező ugyanis úgy döntött, nem énekel tovább, inkább beveszi a pirulát, ezzel is bizonyítva, hogy nálam alkalmasabb lett volna a feladatra. Ezért ez a dal Krisztiánt illeti, az én verzióm csak halvány feldolgozása az övének.

A félreértések elkerülése végett, a dal nem arról szól, hogy el vagyok telve magamtól különleges szülői képességeim miatt, éppen ellenkezőleg! Nagy adag irónia szükséges a szöveg pontos értelmezéséhez.

Kollegám és barátom története inspirálta a dalt, amivel egy teakonyhájban ismerkedtem meg a vállalatnál, ahol akkoriban mindketten dolgoztunk. A történet végén a címben és a refrénben idézett felkiáltó mondat az én számat hagyta el, innentől a filmek címei szinte adódtak. A dal recepciójához tartozik, hogy az utolsó refrénben említett két rendező, Gyarmathy Lívia és Sándor Pál biztosan hallotta.

A dalt a 2006-os augusztus 20.-i tüzijáték tragikus eseményei ihlették. Mivel ezen a napon van a születésnapom,  elég sok tüzijátékot láttam ahhoz, hogy már gyerekkoromban meggyűlöljem a műfajt, alapvetően innen jött a punk harag. Ahogy korábban a  Meseország  esetében, úgy éreztem, hogy a kiegyensúlyozottság jegyében szükséges a szöveget bővíteni 2010-ben.

A szovjet forradalom utáni évek, az "Ezüstkor" költőnőjének élete nem volt könnyű, férje és fia is a tisztogatások áldozata lett. Sorsának gyakori eleme volt az éhezés és nélkülözés. Ennek ellenére úgy tűnik, mindig szerelmes volt. Ezt a verset a szintén költő Alexandr Blok-kal való kapcsolatáról írta. A vers ott kezdődik, ahol a szerelem végetér.

A szöveget a 2002-es recesszió idején írtam, amikor más multik mellett akkori munkaadóm is kénytelen volt leépítéseket végezni. Engem ugyan nem rúgtak ki, de másokat igen, elég drámai körülmények között és ezt első komolyabb munkahelyemen fenyegetésként éltem meg. Ez a magyarázata a szöveg multi-ellenes cinizmusának, ami lassanként eloszlott bennem, a jóslat nem vált valóra, azóta is itt dolgozom. A zenét egy az egyben egy jóval korábbi dalból emeletem át, amit első zenekarom, a Bakonyi Kanemberek egyik első dala volt, majd egyetemi bandám, a Monó vett át, végül 2004-ben a Védett Férfiak rögzítette stúdióban, és szinte minden koncertjén eljátszotta. 2002-ben aktuálisabbnak tűnt a Nagy Csapat szövege, de most, 2025-ben úgy érzem, akár vissza is cserélhetném a húsz éve túlhaladottnak vélt  Meseországéra.

Szécsi Noémi azonos című regénye ihlette ezt a "mini operát". A szerzőt az (akkor még) fiatal írók társasága, a JAK hajókirándulásán ismertem meg Benedek Szabolcs jóvoltából, aki felhívta a figyelmemet a regényre, amiről recenziót is írt az ÉS-ben. A mű nagy hatást tett rám, talán azért, mert főhőse identitáskereséséből adódó hasadt tudatállapota a vidéki és budapesti, mérnöki és művészi, a szingli és családos lét határán ingadozva akkor tőlem sem volt idegen. Az időközben befutott írónőnek később is olvasója maradtam, talán a Gondolatolvasó c. regénye érintett meg legjobban, hasonlóan személyes okból. A JAK-hajón a Kimnowak zenekar is fellépett, ez némi hatást gyakorolt a dal zenéjére, amely egyike annak az öt dalnak, ami nyílt G hangolású gitáron írtam.