Posts

Showing posts with the label 1990

Őszi Kikelet (A)

Első közös dalunkat Attilával kertvárosi házukban írtuk 1990-telén. Hamarosan be is mutattuk a kisújszállási tehetségkutatón, ahová ravasz módon duplán regisztráltunk, két különböző zenekar neve alatt, így duplázva az esélyeinket valamilyen elismerésre. Ez sajnos nem jött be, de a második, "Névmás" fedőnéven adott koncertünkön ez volt az utolsó dal, amit én énekeltem el, Attila rögtönzött recitatívájával párhuzamosan, amelyben a dal végén leleplezte a csínytevésünket. A szöveg erős Kispál hatást mutat, a zenét a Dead Kennedys "Let's lynch the landlord" és Chuck Berry "Nadine" c dalának sablonját követi. Ennek ellenére ez bizonyult a Bakonyi-korszak lemaradandóbb dalának, minden későbbi zenekarom repertoárján szerepelt. A mellékelt verziót 2002-ben a Mokka rögzítette, 2018-ban pedig a Védett Férfiak, már új szöveggel , amit két évvel az eredeti után írtam.

Csillagok útja (A)

A szöveget konkrétan az iskolapadban írtuk Benedek Szabolccsal, olyan pszichedelikus élmények hatására, amelyeket természetesen személyesen soha nem tapasztaltunk, inkább másodkézből, a Beatles, a Stones, vagy a Doors dalaiból kölcsönöztünk, amint az instrumentális rész akkordmenetét is, ami az L.A. Woman c dalból lehet ismerős. A dalt azon melegében rögzítettük is két kazettás magnó között pingpongozva, osztálytársnőink, Betti és Fila művésznők vokális közreműködésével. Bár akkori bandánk repertoárjába nem került, minden ezt követő zenekarom műsorára tűzte, végül a Védett Férfiak rögzítette stúdióban. Addigra a szöveget kis lépésenként jelentősen átírtam, a refrén kivételével, ami egy az egyben a későbbi elismert prózaíró keze munkáját dicséri.

Optimizmus (G)

Az első dal, amit teljes egészében én írtam magyarul, stílszerűen magyar órán. Első példája annak, hogy jobb ötlet híján irodalmi inspiráció szülte, Voltaire a címben és refrénben idézett műve mellett O. Nagy Gábor: Magyar Szólások és Közmondások c. gyűjteménye értékes forrásanyagként szolgált. 

Ballada hűtlen barátnőmről.. (Faludy György) (Em)

Faludy György azon kevés kortárs író (mármint az én kortársam) egyike, akinek verseit és prózáját is szeretem, elsősorban a Pokolbéli víg napjaim című könyvét, amit többször is újraolvastam, kétségbeejtő helyzetekben nyújtott vigaszt és reményt. Ennek a Villon-parafrázisnak a megzenésítése egyik első dalom, és természetesen egy Hobo Blues Band dal ihlette.