Posts

Showing posts with the label Balatonfüred

Kis Moszkva (G)

Szülővárosomról szól a country-dal, amelyet a mindenkori hatalomhoz való lojális viszonya miatt egykor Kis-Moszkvának csúfoltak. Pedig hívhatnák kis-Manhattennek is, ugyanis országos viszonylatban elég sok toronyház áll a városban: egy 24 emeletes és két 21 emeletes lakóház, valamint egy 20 emeletes irodaház, azaz szám szerint négy.   Egy városi legenda szerint  tervben volt még egy, ami ötágú csillagra egészítette volna ki az alakzatot, ám ez sem geometriailag sem topográfiailag nem stimmel

Elátkozott alkotmány (E)

A dalt a 2006-os augusztus 20.-i tüzijáték tragikus eseményei ihlették. Mivel ezen a napon van a születésnapom,  elég sok tüzijátékot láttam ahhoz, hogy már gyerekkoromban meggyűlöljem a műfajt, alapvetően innen jött a punk harag. Ahogy korábban a  Meseország  esetében, úgy éreztem, hogy a kiegyensúlyozottság jegyében szükséges a szöveget bővíteni 2010-ben.