Posts

Showing posts with the label 1996

A vulkán királynője

Zaklatás (A)

Azok a dalok a legjobbak, amiket másokkal együtt írtam. Inspirálnak mások ötletei, és az is előfordul, hogy valaki az enyémekben lát értéket, alakít rajta, kiegészíti, és együtt létrehozunk valami magasabb minőséget, amit külön-külön nem tudnánk. De nem vagyunk egyformák, van, aki fontosabbnak érzi, hogy egy alkotás kizárólag az ő keze nyomát őrizze, akkor is, ha az még nyers, befejezetlen, nem érzi a közös alkotás örömét. Ez történt ennek a dalnak az esetében is. Az érzékeny, női, költői szövegéhez eredeti és finom akkordmenetet írtam. Ehhez viszont a prozódia érdekében hozzá kellett igazítani a szöveget, amit szerzőtársam durva beavatkozásként élt meg, és az eredményt nem érezte magáénak. Írtam rá  másik szöveget , de ezt mégis jobbnak gondolom, ennek ellenére ez a dal dobozban maradt.

Az alkalom (C)

Egyetemi bandámmal, a Monóval ez a különlegesen szép és szomorú dal volt első közös szerzeményünk, ami a legsikerültebb dalaimra jellemzően igazi csapatmunka. Nehezen tudnám ennyi idő után szétszálazni, hogy melyik sort, akkordot melyikünk tette hozzá. A téma, amit addigra mindannyian átéltünk már, egy nagy szerelem utóélete, biztosan Bogártól származik. Az akkordmenet Laci ötlete de börzsönyi zöld kuckómban én is sokat dolgoztam rajta, hogy végső formába öntsem a szöveget és a dallamot. Az eredmény egy olyan finom, komplex és mégis kerek dal, amit azóta is keveset írtam, és ma is büszkén vállalom. Több, mint húsz évvel a megírása után játszottam el újra szólóban a Hunniában.