Posts

Showing posts with the label 2023

Figyelem, figyelem! (A)

Image
Egy fiatal zenész barátom nehezményezte, hogy bármit csinál, a szülei elégedetlenek vele. Mindannyian ismerjük ezt az érzést, a szülőknek való megfelelési kényszert, és az emiatt való szorongást, majd lázadást. Megtanulunk együtt élni vele, nekem már szinte hiányzik is, amióta a szüleim meghaltak. Erről az a véleményem, hogy amikor már képesek vagyunk nem minden problémánkért a szüleinket okolni, akkor kezdődik a nagykorúság, amit részemről még nem sikerült elérnem.

Nagy Generáció No.2 (D)

Image
A dalt az azonos című film inspirálta. Amint a címe is mutatja, nem az első közelítése a témának, zsenge ifjú koromban már elkövettem egy dalt ugyanezen a címen. Az érett férfikorba érkezve mégis úgy éreztem, megér a dolog egy új megközelítést.  A filmet a Dögkeselyűhöz hasonlóan András Ferenc rendezte, aki a dal megírását követően nem sokkal meghalt. Kár, hogy nem hallotta.