Zene nélkül

Wim Wenders "Berlin fölött az ég" c. filmjének nyitó képsoraiból lehet ismerős a vers néhány sora, a többit részben más blogokból vadásztam össze, részben én fordítottam. Olaszországban élő, Németországban született barátomra, Barbaráta nagy hatást tett a fordítás. Egyszer a Jedermann kávézóban eldicsekedett vele néhány idősebb német irodalmárnak, akiket ott ismert meg, hogy a barátja Handke versét lefordította, és magyarul énekli. A professzorok ezt elég hűvösen fogadták, mivel, ahogyan megtudtuk tőlük: Handke a Wenders film óta eltelt időben persona non grata lett Németországban, a szerb háborús bűnös Miloseviccsel kötött barátsága miatt.

A szovjet forradalom utáni évek, az "Ezüstkor" költőnőjének élete nem volt könnyű, férje és fia is a tisztogatások áldozata lett. Sorsának gyakori eleme volt az éhezés és nélkülözés. Ennek ellenére úgy tűnik, mindig szerelmes volt. Ezt a verset a szintén költő Alexandr Blok-kal való kapcsolatáról írta. A vers ott kezdődik, ahol a szerelem végetér.

Azok a dalok a legjobbak, amiket másokkal együtt írtam. Inspirálnak mások ötletei, és az is előfordul, hogy valaki az enyémekben lát értéket, alakít rajta, kiegészíti, és együtt létrehozunk valami magasabb minőséget, amit külön-külön nem tudnánk. De nem vagyunk egyformák, van, aki fontosabbnak érzi, hogy egy alkotás kizárólag az ő keze nyomát őrizze, akkor is, ha az még nyers, befejezetlen, nem érzi a közös alkotás örömét. Ez történt ennek a dalnak az esetében is. Az érzékeny, női, költői szövegéhez eredeti és finom akkordmenetet írtam. Ehhez viszont a prozódia érdekében hozzá kellett igazítani a szöveget, amit szerzőtársam durva beavatkozásként élt meg, és az eredményt nem érezte magáénak. Írtam rá  másik szöveget , de ezt mégis jobbnak gondolom, ennek ellenére ez a dal dobozban maradt.

A dalt a Budapesti Francia Intézet médiatárából "szereztem". Egy válogatás album inspirálta, amely a fiatalon elhunyt Danielle Messia dalait tartalmazta mások előadásában. Egyetemi bandám, a Monó énekesnője, Tünde írt rá költői szöveget, amit néhány rímmel, apróbb prozódiai simításokkal és Belmondóval gazdagítottam. A Mokka együttes vette fel stúdióban, mielőtt eltemettem volna.

A szöveg gimnáziumi szerzőtársam, Attila hagyatékából származik, a reggae hatású zene pedig első zenekarom feloszlásának környékén született, a másik gitáros, Zsolt inspiráló társaságában. Egyetem utáni első "felnőtt" zenekarom, a Mokka kezdte játszani, majd a Védett Férfiak is átvette. Az egyik legsikeresebb dalunkká vált, ráadásként ezzel szoktuk befejezni a koncerteket. 2010-ben második stúdiófelvételünkön , és videóklip is készült hozzá, a "Hivatali Patkányok" c. film képsorait felhasználva.

1991-ben első zenekarom második fellépésén a Kispál és a Borz előzekaraként játszott a szolnoki Klub 200-ban. Kispálék nagy hatást tettek rám, kevésbé a zenéjükkel, mint a hétköznapi megjelenésükkel és főleg szövegeikkel. Az "alternatív" zene ismeretlen volt számomra, de rögtön közelebb éreztem magamhoz, mint az addig ismert focista-frizurás, bőrnadrágos rockzenét. Ez volt az első, Kispál-hatást mutató dalunk, amelyet Attila szövegére írtam, és  kertvárosi házukban kazettás magnóra rögzítettünk-Koncerten 1996-ban a Mezőtúri Sör-és Rock fesztivál tehetségkutató színpadán debütált, ahol már műegyetemi zenekarommal, a Monóval a Szűzriadó zenekar társaságában játszottunk, azóta más zenekar repertoárjában nem szerepelt.

Első közös dalunkat Attilával kertvárosi házukban írtuk 1990-telén. Hamarosan be is mutattuk a kisújszállási tehetségkutatón, ahová ravasz módon duplán regisztráltunk, két különböző zenekar neve alatt, így duplázva az esélyeinket valamilyen elismerésre. Ez sajnos nem jött be, de a második, "Névmás" fedőnéven adott koncertünkön ez volt az utolsó dal, amit én énekeltem el, Attila rögtönzött recitatívájával párhuzamosan, amelyben a dal végén leleplezte a csínytevésünket. A szöveg erős Kispál hatást mutat, a zenét a Dead Kennedys "Let's lynch the landlord" és Chuck Berry "Nadine" c dalának sablonját követi. Ennek ellenére ez bizonyult a Bakonyi-korszak lemaradandóbb dalának, minden későbbi zenekarom repertoárján szerepelt. A mellékelt verziót 2002-ben a Mokka rögzítette, 2018-ban pedig a Védett Férfiak, már új szöveggel , amit két évvel az eredeti után írtam.

Faludy György azon kevés kortárs író (mármint az én kortársam) egyike, akinek verseit és prózáját is szeretem, elsősorban a Pokolbéli víg napjaim című könyvét, amit többször is újraolvastam, kétségbeejtő helyzetekben nyújtott vigaszt és reményt. Ennek a Villon-parafrázisnak a megzenésítése egyik első dalom, és természetesen egy Hobo Blues Band dal ihlette.