Legoland (Hm)
1991-ben első zenekarom második fellépésén a Kispál és a Borz előzekaraként játszott a szolnoki Klub 200-ban. Kispálék nagy hatást tettek rám, kevésbé a zenéjükkel, mint a hétköznapi megjelenésükkel és főleg szövegeikkel. Az "alternatív" zene ismeretlen volt számomra, de rögtön közelebb éreztem magamhoz, mint az addig ismert focista-frizurás, bőrnadrágos rockzenét. Ez volt az első, Kispál-hatást mutató dalunk, amelyet Attila szövegére írtam, és kertvárosi házukban kazettás magnóra rögzítettünk-Koncerten 1996-ban a Mezőtúri Sör-és Rock fesztivál tehetségkutató színpadán debütált, ahol már műegyetemi zenekarommal, a Monóval a Szűzriadó zenekar társaságában játszottunk, azóta más zenekar repertoárjában nem szerepelt.
Hm A
Egyszer, Alízzal, a barátnőmmel
E G
Tükörországban jártam
Hm A
Azóta nem találom a helyem
E G
Ebben a kifordult világban
Hm A
Akkor régen királyfinak nézett
E G
Egy ostoba,gonosz vén mostoha
Hm A
Elvarázsolt a vasorrú,és
E G
az ellenszert nem adta meg soha
Refrén:
Hm F#m7
Zöld fogmosópohár lettem
Hm F#m7
Fogat mosnak most belőlem
Hm F#m7
A fejemben csak az jár hogy nem
E G
béka lettem,az a nagy kár
Napocska a jelem,mondják is
Mindig süss le rám,ó te zöld Nap
Nem is tudtam,hogy ilyen nehéz
Mást akarni egy PVC pohárnak
Vidám képet nyújtok, persze
zöldet A gazdámnak
De úgy szeretnék már beolvadni
És legóember lenni egy Lego-várban
Refrén:
Zöld fogmosó pohár lettem
Fogat mosnak most belőlem
A fejemben csak az jár
Hogy nem béka lettem,az a nagy kár
(© 1991 Fábián A. – Molnár A.