Meseország (E)
Az politikai töltetű dalt az Antall-kormány idején zajló események, köztük a taxis-blokád inspirálta. Szerzőtársam, Zsolt, velem ellentétben Antall feltétlen híve volt és vállalhatatlannak tartotta a szöveget, ennek ellenére bátran játszottuk. Később mégis úgy éreztem, Zsoltnak igaza lehetett. A szöveget a Horn-kormény idején kiegészítettem, és az eredetileg karcosabb refrént is átalakítottam az itt olvasható formára, amikor egyetemista zenekarom, a Mono is műsorára tűzte. Zsolt zenéje tartósabbnak bizonyult, a progresszív szöveg ellenére későbbi bandáim konzervatívabb tagjainak tetszését is elnyerte, és mindig nagy koncertkedvenc volt . Utolsó bandám, a Védett Férfiak repertoárjában az első saját dal volt, amit a blues feldolgozások után felvettünk és játszani kezdtünk, már új szöveggel.
E7
Keleteurópai városA G
már nem élek benne, de itt lakom
E7
Horogkeresztes tűzfalakra
A G
nyílik az ablakom
H
Zöldinges demokraták
A
haragszanak nagyon
G
Itt az idő, hogy előkeressem
A
Sárga csillagom
Az író a rádióban beszél
valakit ma is feljelentett
A gázkamrák felől fúj a szél
Nemzeti színű lobogót lenget
A hidakon hiénák harcolnak
Elérte őket a benzinár
A belügyminiszter integet
a hadsereg csak parancsra vár
E7 A
Az én hazám Meseország
E A
Mézeskalács köztársaság
E A
Elhordom, amint lehet
E A
Népnemzeti gerincemet
A miniszterelnök a bankba menet
Újságot olvas és azon nevet
Hogy meglincselte az elnökét
Egy elégedetlen szakszervezet
A tűzoltó parancsnok gyújtogat
a rendőr fél, hogy a sittre megy
Mert karácsonykor agyonvert
egy fogyatékos gyereket
Refr:
Az én hazám Meseország
Mézeskalács köztársaság
Piroskák vagy Farkasok
Ez a kérdés, válasszatok
©️ 1990-96, Fábián András
Elérte őket a benzinár
A belügyminiszter integet
a hadsereg csak parancsra vár
E7 A
Az én hazám Meseország
E A
Mézeskalács köztársaság
E A
Elhordom, amint lehet
E A
Népnemzeti gerincemet
A miniszterelnök a bankba menet
Újságot olvas és azon nevet
Hogy meglincselte az elnökét
Egy elégedetlen szakszervezet
A tűzoltó parancsnok gyújtogat
a rendőr fél, hogy a sittre megy
Mert karácsonykor agyonvert
egy fogyatékos gyereket
Refr:
Az én hazám Meseország
Mézeskalács köztársaság
Piroskák vagy Farkasok
Ez a kérdés, válasszatok
©️ 1990-96, Fábián András