Posts

Showing posts with the label Monó

Macskakő (Am)

A dalt a Budapesti Francia Intézet médiatárából "szereztem". Egy válogatás album inspirálta, amely a fiatalon elhunyt Danielle Messia dalait tartalmazta mások előadásában. Egyetemi bandám, a Monó énekesnője, Tünde írt rá költői szöveget, amit néhány rímmel, apróbb prozódiai simításokkal és Belmondóval gazdagítottam. A Mokka együttes vette fel stúdióban, mielőtt eltemettem volna.

Pinokkió (C)

Keith Richards-epigon open-G korszakom kis színes epizódja ez a dal, amelynek címe kedvenc mesémet idézi. Szövegét egy vonaton írtam, akkori barátnőm, Éva ötletéből. Egyetemi bandám, a Monó repertoárjának része volt, azóta lappang valahol.

A jövő zenéje (E)

Ebben a rock and rollban tréfásan próbáltam megjövendölni leendő sorsomat, alig 22 évesen. Részben bejött, legalábbis ami a családot, autót, állást, és a hozzá tartozó bankszámlaszámot illeti. A tisztes polgári élet többi kellékét azóta sem sikerült beszerezni.

Zsebtévé (A)

A szöveget az 1990-ben kirobbant  médiaháború eseményei ihlették. A harcok  húsz évig folytatódtak, majd a pártállamnak a közmédia felett aratott megsemmisítő győzelmével zárultak 2010-ben. A zene tradicionális blues, közeli rokonságot mutat a a Rolling Stones "Stop Breaking Down" c. dalával, amely Robert Johnson 1937-ben írt dalának feldolgozása, ezért én sem szégyenkezem a plágiumért.

Rémálom a kádban (D)

A Rolling Stones "Voodoo Lounge" c. albumának megjelenésével nagyjából egy időben fedeztem fel magamnak az Open G hangolást, nem véletlen, hogy a riff némi rokonságot mutat "You Got Me Rocking" c. dalukéval. A szöveget két pesti gangos ház, a VI. Szondy utca 98/A és az V. ker Váci utca 50. hangulata ihlette. Az előbbiben én laktam, utóbbiban pedig Szabolcs, aki akkor már rendszeresen publikáló szerző volt, ezért azt gondoltam, nem jelenthet neki problémát egy irodalmi igényű dalszöveg megszülésre. Pedig jelentett,  ő addigra teljesen a próza felé fordult, így a téma felskiccelése és a címadás után magamra hagyott a problémával. A megoldás később a Védett Férfiak repertoárjának egyik alappillére lett.

Geometria (E)

Nem tudok róla, hogy mások is írtak dalt az ábrázoló geometria és az elmúlás összefüggéseiről. Én viszont kettőt is, a másikat néhai dr. Horn Antal professzor iránti kegyeletből nem teszem közzé, de mindkettőt egy kudarcos egyetemi szigorlat hívta elő belőlem. A szigorlaton végül dr. Fekete Valéria segített át, aki, mint megtudtam, időközbe szintén elhunyt. Rá szeretettel gondolok, így ezt a dalt az inkább az ő emlékének ajánlom. A funky groove gimnáziumi alkotótársamtól, Nagy Zsolttól származik, akivel ebben az időben zenélgettünk hétvégente egy Holt-Tiszaparti pincében. A refrén akkordjait szintén tőle tanultam, és a " Nagy Csapat " c. dalban is fellelhetőek. Minden bandám szívesen játszotta, stúdióban a Mokka vette fel 2002-ben.

Köszönőember (Am)

A dal elsődleges ihletforrása a vonaton való unatkozás, másodsorban egy szálloda ottfelejtett levélpapírja volt. Amiért mégis érdekes, hogy nostradamusi módon vetítette előre több, mint tizenöt évvel később kezdődő Bécsi hányattatásaimat kísértetites pontossággal. Dirk Dannowski gyermekkori NDK-s levelezőpajtásom volt, további sorsáról nincs tudomásom.

Jóbarát (A)

Színházi élmények, egyetemi fiaskók, múló barátságok és Lou Reed "New York" c. lemeze ihlette a dalt, amely egyike azoknak, amelyeket két zenekar között, a színpadi bemutatás reménye nélkül írtam Párkány utcai albérletemben, 1992-ben. A Védett Férfiak rögzítette második EP-jén.

Napoleon (Am)

Ezt a kis franciás, sanzonos, szarkasztikusan historizáló dalt gimis zenekarom basszusgitárosával rögzítettük először, egyik hétvégi szobai zenélésünk alkalmával. Úgy is mondhatnám, hogy nálam felejtette, mivel Zsolt  fura módon  nem emlékszik a dalra, pedig sem a szöveg sem a zene nem mutatja a megszokott stílusjegyeimet, eltekintve talán a sallangmentes refréntől.

Őszi Kikelet No.2. (A)

Első zenekarom, a Bakonyi Kanemberek egyik legtartósabb dalának  1992-ben, óbudai lakótelepi magányomban írtam új szöveget, azzal a szándékkal, hogy életem akkori eseményeire reflektálva kisajátítsam szerzőtársamtól. Ez csak részben sikerült,első sora és a cím megtartása nélkül épp a lényeg veszett volna el. Ezt a verziót 2018-ban a Védett Férfiak rögzítette, mindmáig utolsó albumunk címadó dalaként.

Legoland (Hm)

1991-ben első zenekarom második fellépésén a Kispál és a Borz előzekaraként játszott a szolnoki Klub 200-ban. Kispálék nagy hatást tettek rám, kevésbé a zenéjükkel, mint a hétköznapi megjelenésükkel és főleg szövegeikkel. Az "alternatív" zene ismeretlen volt számomra, de rögtön közelebb éreztem magamhoz, mint az addig ismert focista-frizurás, bőrnadrágos rockzenét. Ez volt az első, Kispál-hatást mutató dalunk, amelyet Attila szövegére írtam, és  kertvárosi házukban kazettás magnóra rögzítettünk-Koncerten 1996-ban a Mezőtúri Sör-és Rock fesztivál tehetségkutató színpadán debütált, ahol már műegyetemi zenekarommal, a Monóval a Szűzriadó zenekar társaságában játszottunk, azóta más zenekar repertoárjában nem szerepelt.

Csillagok útja (A)

A szöveget konkrétan az iskolapadban írtuk Benedek Szabolccsal, olyan pszichedelikus élmények hatására, amelyeket természetesen személyesen soha nem tapasztaltunk, inkább másodkézből, a Beatles, a Stones, vagy a Doors dalaiból kölcsönöztünk, amint az instrumentális rész akkordmenetét is, ami az L.A. Woman c dalból lehet ismerős. A dalt azon melegében rögzítettük is két kazettás magnó között pingpongozva, osztálytársnőink, Betti és Fila művésznők vokális közreműködésével. Bár akkori bandánk repertoárjába nem került, minden ezt követő zenekarom műsorára tűzte, végül a Védett Férfiak rögzítette stúdióban. Addigra a szöveget kis lépésenként jelentősen átírtam, a refrén kivételével, ami egy az egyben a későbbi elismert prózaíró keze munkáját dicséri.