Posts

Showing posts with the label Szolnok

Gameboy (C)

Ezt a kis punk, közelebbről Dead Kennedys hatású dalt érettségi utáni életpálya keresgélő dühömben írtam. Később több zenekarnál bepróbálkoztam vele, sikertelenül. Leginkább Védett Férfiak outtake-ek közé sorolható, Gézának tetszett,így talán egyszer még felvesszük, ha lesz rá költség, és nem akad jobb...

Meseország (E)

Az politikai töltetű dalt az Antall-kormány idején zajló események, köztük a taxis-blokád inspirálta. Szerzőtársam, Zsolt, velem ellentétben Antall feltétlen híve volt és vállalhatatlannak tartotta a szöveget, ennek ellenére bátran játszottuk. Később mégis úgy éreztem, Zsoltnak igaza lehetett. A szöveget a Horn-kormény idején kiegészítettem, és az eredetileg karcosabb refrént is átalakítottam az itt olvasható formára, amikor egyetemista zenekarom, a Mono is műsorára tűzte. Zsolt zenéje tartósabbnak bizonyult, a progresszív szöveg ellenére későbbi bandáim konzervatívabb tagjainak tetszését is elnyerte, és mindig nagy koncertkedvenc volt . Utolsó bandám, a Védett Férfiak repertoárjában az első saját dal volt, amit a blues feldolgozások után felvettünk és játszani kezdtünk, már új szöveggel .

Optimizmus (G)

Az első dal, amit teljes egészében én írtam magyarul, stílszerűen magyar órán. Első példája annak, hogy jobb ötlet híján irodalmi inspiráció szülte, Voltaire a címben és refrénben idézett műve mellett O. Nagy Gábor: Magyar Szólások és Közmondások c. gyűjteménye értékes forrásanyagként szolgált. 

Jackson City Blues (G)

Földes "Hobo" László Rolling Stones könyvében a tradicionális blues receptjét idézi LeRoi Jones, a "Blues népe" című művéből. A könyvet rockzenei eszmélésem hajnalán elolvastam, abban a reményben, hogy ebből megtanulok autentikus bluest írni és játszani. Így is történt, bár a zene rokonságot mutat a Rolling Stones "Black Limousine" című dalával, de ez nem véletlen, szintén Chicago bluesról lévén szó. Első dalomat egy korai Philips kazettás magnóval rögzítettem padlásszobámban, a "kutricában". Tudtomon kívül, ugyanolyannal, mint amilyet Keith Richards használt a Street Fighting Men megírásakor. Színpadon 1991 februárjában hangzott el először és utoljára egy kisújszállási tehetségkutatón.