Zene nélkül

Nem tudok róla, hogy mások is írtak dalt az ábrázoló geometria és az elmúlás összefüggéseiről. Én viszont kettőt is, a másikat néhai dr. Horn Antal professzor iránti kegyeletből nem teszem közzé, de mindkettőt egy kudarcos egyetemi szigorlat hívta elő belőlem. A szigorlaton végül dr. Fekete Valéria segített át, aki, mint megtudtam, időközbe szintén elhunyt. Rá szeretettel gondolok, így ezt a dalt az inkább az ő emlékének ajánlom. A funky groove gimnáziumi alkotótársamtól, Nagy Zsolttól származik, akivel ebben az időben zenélgettünk hétvégente egy Holt-Tiszaparti pincében. A refrén akkordjait szintén tőle tanultam, és a " Nagy Csapat " c. dalban is fellelhetőek. Minden bandám szívesen játszotta, stúdióban a Mokka vette fel 2002-ben.

A dal elsődleges ihletforrása a vonaton való unatkozás, másodsorban egy szálloda ottfelejtett levélpapírja volt. Amiért mégis érdekes, hogy nostradamusi módon vetítette előre több, mint tizenöt évvel később kezdődő Bécsi hányattatásaimat kísértetites pontossággal. Dirk Dannowski gyermekkori NDK-s levelezőpajtásom volt, további sorsáról nincs tudomásom.

Színházi élmények, egyetemi fiaskók, múló barátságok és Lou Reed "New York" c. lemeze ihlette a dalt, amely egyike azoknak, amelyeket két zenekar között, a színpadi bemutatás reménye nélkül írtam Párkány utcai albérletemben, 1992-ben. A Védett Férfiak rögzítette második EP-jén.

Ezt a kis franciás, sanzonos, szarkasztikusan historizáló dalt gimis zenekarom basszusgitárosával rögzítettük először, egyik hétvégi szobai zenélésünk alkalmával. Úgy is mondhatnám, hogy nálam felejtette, mivel Zsolt  fura módon  nem emlékszik a dalra, pedig sem a szöveg sem a zene nem mutatja a megszokott stílusjegyeimet, eltekintve talán a sallangmentes refréntől.

Az érettségi után egy ideig gimnáziumi zenekarom ritmusszekciójával együtt, és külön külön, pincékben, garázsokban és nappalikban. Attila kiválásával jobb híján én kezdtem el szövegeket írni, több esetben megmaradt kész szövegeit vagy ötleteit felhasználva. Ezt a dalt is az ő szövege inspirálta, amely a kisvárosban rekedt, nagyvárosi lelkű ember nyomasztó tudatállapotát írta le. Ezt az életérzést igyekeztem a zenében is visszaadni, és ennek megfelelően további versszakokkal bővíteni a dalt, amit Kasziék garázsában gyakran játszottunk kettesben. Budapestre költözésemmel viszont a fókusz eltolódott a kisvárosban szocializálódott ember szorongására a nagyvárosi létben, amely tartósabbnak bizonyult, és a mai napig is fennáll, így végül az eredeti versszakokat elhagyva teljesen kitöltötte a zenét.

Első zenekarom, a Bakonyi Kanemberek egyik legtartósabb dalának  1992-ben, óbudai lakótelepi magányomban írtam új szöveget, azzal a szándékkal, hogy életem akkori eseményeire reflektálva kisajátítsam szerzőtársamtól. Ez csak részben sikerült,első sora és a cím megtartása nélkül épp a lényeg veszett volna el. Ezt a verziót 2018-ban a Védett Férfiak rögzítette, mindmáig utolsó albumunk címadó dalaként.

Ezt a kis punk, közelebbről Dead Kennedys hatású dalt érettségi utáni életpálya keresgélő dühömben írtam. Később több zenekarnál bepróbálkoztam vele, sikertelenül. Leginkább Védett Férfiak outtake-ek közé sorolható, Gézának tetszett,így talán egyszer még felvesszük, ha lesz rá költség, és nem akad jobb...

A szöveg gimnáziumi szerzőtársam, Attila hagyatékából származik, a reggae hatású zene pedig első zenekarom feloszlásának környékén született, a másik gitáros, Zsolt inspiráló társaságában. Egyetem utáni első "felnőtt" zenekarom, a Mokka kezdte játszani, majd a Védett Férfiak is átvette. Az egyik legsikeresebb dalunkká vált, ráadásként ezzel szoktuk befejezni a koncerteket. 2010-ben második stúdiófelvételünkön , és videóklip is készült hozzá, a "Hivatali Patkányok" c. film képsorait felhasználva.

1991-ben első zenekarom második fellépésén a Kispál és a Borz előzekaraként játszott a szolnoki Klub 200-ban. Kispálék nagy hatást tettek rám, kevésbé a zenéjükkel, mint a hétköznapi megjelenésükkel és főleg szövegeikkel. Az "alternatív" zene ismeretlen volt számomra, de rögtön közelebb éreztem magamhoz, mint az addig ismert focista-frizurás, bőrnadrágos rockzenét. Ez volt az első, Kispál-hatást mutató dalunk, amelyet Attila szövegére írtam, és  kertvárosi házukban kazettás magnóra rögzítettünk-Koncerten 1996-ban a Mezőtúri Sör-és Rock fesztivál tehetségkutató színpadán debütált, ahol már műegyetemi zenekarommal, a Monóval a Szűzriadó zenekar társaságában játszottunk, azóta más zenekar repertoárjában nem szerepelt.

Első közös dalunkat Attilával kertvárosi házukban írtuk 1990-telén. Hamarosan be is mutattuk a kisújszállási tehetségkutatón, ahová ravasz módon duplán regisztráltunk, két különböző zenekar neve alatt, így duplázva az esélyeinket valamilyen elismerésre. Ez sajnos nem jött be, de a második, "Névmás" fedőnéven adott koncertünkön ez volt az utolsó dal, amit én énekeltem el, Attila rögtönzött recitatívájával párhuzamosan, amelyben a dal végén leleplezte a csínytevésünket. A szöveg erős Kispál hatást mutat, a zenét a Dead Kennedys "Let's lynch the landlord" és Chuck Berry "Nadine" c dalának sablonját követi. Ennek ellenére ez bizonyult a Bakonyi-korszak lemaradandóbb dalának, minden későbbi zenekarom repertoárján szerepelt. A mellékelt verziót 2002-ben a Mokka rögzítette, 2018-ban pedig a Védett Férfiak, már új szöveggel , amit két évvel az eredeti után írtam.