Zene nélkül

Egy fiatal zenész barátom nehezményezte, hogy bármit csinál, a szülei elégedetlenek vele. Mindannyian ismerjük ezt az érzést, a szülőknek való megfelelési kényszert, és az emiatt való szorongást, majd lázadást. Megtanulunk együtt élni vele, nekem már szinte hiányzik is, amióta a szüleim meghaltak. Erről az a véleményem, hogy amikor már képesek vagyunk nem minden problémánkért a szüleinket okolni, akkor kezdődik a nagykorúság, amit részemről még nem sikerült elérnem.

A dalt az azonos című film inspirálta. Amint a címe is mutatja, nem az első közelítése a témának, zsenge ifjú koromban már elkövettem egy dalt ugyanezen a címen. Az érett férfikorba érkezve mégis úgy éreztem, megér a dolog egy új megközelítést.  A filmet a Dögkeselyűhöz hasonlóan András Ferenc rendezte, aki a dal megírását követően nem sokkal meghalt. Kár, hogy nem hallotta.

Johannát ilyennek képzeltem el. Bizonyos szemszögből ez a folytatása is lehetne az Édes az eper c. dalnak.

Wim Wenders "Berlin fölött az ég" c. filmjének nyitó képsoraiból lehet ismerős a vers néhány sora, a többit részben más blogokból vadásztam össze, részben én fordítottam. Olaszországban élő, Németországban született barátomra, Barbaráta nagy hatást tett a fordítás. Egyszer a Jedermann kávézóban eldicsekedett vele néhány idősebb német irodalmárnak, akiket ott ismert meg, hogy a barátja Handke versét lefordította, és magyarul énekli. A professzorok ezt elég hűvösen fogadták, mivel, ahogyan megtudtuk tőlük: Handke a Wenders film óta eltelt időben persona non grata lett Németországban, a szerb háborús bűnös Miloseviccsel kötött barátsága miatt.

Szülővárosomról szól a country-dal, amelyet a mindenkori hatalomhoz való lojális viszonya miatt egykor Kis-Moszkvának csúfoltak. Pedig hívhatnák kis-Manhattennek is, ugyanis országos viszonylatban elég sok toronyház áll a városban: egy 24 emeletes és két 21 emeletes lakóház, valamint egy 20 emeletes irodaház, azaz szám szerint négy.   Egy városi legenda szerint  tervben volt még egy, ami ötágú csillagra egészítette volna ki az alakzatot, ám ez sem geometriailag sem topográfiailag nem stimmel

A történet teljes egészében a fantáziám szüleménye, amit izgatott az a tapasztalat, hogy a címet adó szót eddig kizárólag nők szájából hallottam.  Különlegessége még a basszusgitár szóló, valamint az, hogy tudomásom szerint ez az egyetlen dalom, amit más zenekar is feldolgozott.

Ez a második dalom, amit gyógyszerről írtam, de az első, amit be is vettem. A Védett Férfiak rögzítette monóban. 

Annak ellenére, amit a dal sugall, nem vagyok a letűnt korok művészetének és tárgykultúrájának ellensége, sőt, magam is élvezettel gyűjtöm és  használom őket. Csak egyvalami zavar, amikor valami hamis, amikor megpróbál úgy tenni, mintha régi lenne, a "relikelt" gitár, a koptatott bőrdzseki, a direkt szakadt, méregdrága farmer, a retró vonalvezetésű hipermodern autó. Ez a dal szándékai ellenére a jövőbe mutatott, édesapám a dalban leírthoz hasonló körülmények között két évvel a felvétel után elhunyt.

Talán ez az egyik  legbonyolultabb, mégis  leginkább fogyasztható dalom. Amikor a József Attila úti hangstúdióban befejeztük a felvételét, úgy éreztem, valami igazán különlegeset alkottunk. Alig vártam, hogy hazafelé az autóban az első nyers keverést meghallgathassam, és nem okozott csalódást. Emlékszem az érzésre, milyen volt ezt hallani, amíg a kivilágított Lánchídon átgördültem Budára. Amikor hazaértem, gyermekem és anyja aludtak már, mégsem tudtam megállni, hogy a nappaliban a HiFi tornyon teljes pompájában meg ne hallgassam. Lehunyt szemmel hallgattam újra és újra, amíg a feleségem fel nem ébredt a hangerőre, hunyorogva bejött és megkérdezte, mi ez. "Egy új dal", mondtam. "Szerintem elég jól sikerült.". Hosszú szünet után szólalt meg. "Tényleg, ilyen jót talán még nem is írtál....Kár, hogy ez egy Emil Rulez dal!"