Szemét

Szokásos szürke délután, egy percig tisztán láttam mindent

tudtam ki vagyok, hová megyek és kik ezek itt körülöttem

Aztán egy csattanás, én meg csak álltam, vártam a folytatást

elfordulnék mint máskor, de nem lehet ez az én balesetem


Kik ezek a furcsa arcok, mondjátok, miért bámulnak így rám?

hol vannak most, akik szeretnek,mikor zúgnak a szirénák?

Egy szomorú szempár, egy asszonyé, mostmár tudja, amit én mindig is:

Rajtam nem segíthet a tudomány, a szeretet vagy a hit


Ide más kéne,egy csoda, lehetőség újra kezdeni

Ugyanúgy csinálnék mindent egész az utolsó pillanatig,

de akkor megállnék és szólnék, most menjenek, már láttak eleget

Hagyjanak itt még egy kicsit, át kell gondolnom valamit

Most mindenki rám figyel, tudom ezt el nem szalaszthatom

de törnöm kell a fejem egy egy jó utolsó mondaton

Hát ilyen a sors,most persze nem jut eszembe semmi hangzatos

ezért csak ennyit,ezt én csesztem el ,senkit nem hibáztatok


Ha újrakezdhetném, gátlástalan volnék

Ha újrakezdeném semmivel nem törődnék

Ha választhatnék, én volnék a legnagyobb szemét

én volnék a legnagyobb szemét ha választhatnék,


©️ 1999, Fábián A.