Zene nélkül

A szöveget a 2002-es recesszió idején írtam, amikor más multik mellett akkori munkaadóm is kénytelen volt leépítéseket végezni. Engem ugyan nem rúgtak ki, de másokat igen, elég drámai körülmények között és ezt első komolyabb munkahelyemen fenyegetésként éltem meg. Ez a magyarázata a szöveg multi-ellenes cinizmusának, ami lassanként eloszlott bennem, a jóslat nem vált valóra, azóta is itt dolgozom. A zenét egy az egyben egy jóval korábbi dalból emeletem át, amit első zenekarom, a Bakonyi Kanemberek egyik első dala volt, majd egyetemi bandám, a Monó vett át, végül 2004-ben a Védett Férfiak rögzítette stúdióban, és szinte minden koncertjén eljátszotta. 2002-ben aktuálisabbnak tűnt a Nagy Csapat szövege, de most, 2025-ben úgy érzem, akár vissza is cserélhetném a húsz éve túlhaladottnak vélt  Meseországéra.

Szécsi Noémi azonos című regénye ihlette ezt a "mini operát". A szerzőt az (akkor még) fiatal írók társasága, a JAK hajókirándulásán ismertem meg Benedek Szabolcs jóvoltából, aki felhívta a figyelmemet a regényre, amiről recenziót is írt az ÉS-ben. A mű nagy hatást tett rám, talán azért, mert főhőse identitáskereséséből adódó hasadt tudatállapota a vidéki és budapesti, mérnöki és művészi, a szingli és családos lét határán ingadozva akkor tőlem sem volt idegen. Az időközben befutott írónőnek később is olvasója maradtam, talán a Gondolatolvasó c. regénye érintett meg legjobban, hasonlóan személyes okból. A JAK-hajón a Kimnowak zenekar is fellépett, ez némi hatást gyakorolt a dal zenéjére, amely egyike annak az öt dalnak, ami nyílt G hangolású gitáron írtam.